Igen, a fogékonyság a helyes válasz a kegyelemre. Amikor Isten megszólal, ha az csak egy halk és szelíd szó, egy belső sejtés, a Lélek csöndes, belső bizonyságtétele is, ha csak összesen annyi, mint amikor az átsuhanó szellőtől a függöny meglebeg, az ember akkor is legyen fogékony az ég üzenetei iránt, mert így lesz a földi emberből Isten gyermeke, így lesz Ádámból, a földi, agyagból lévő emberből Krisztusban lévő ember, aki új teremtés.
Ha tehát valóban szeretnénk újra fogékonyak lenni az ég dolgai iránt, akkor jól tesszük, ha feladjuk kicsinyességünket, semmi kis érdekeinket, és megtanulunk újra csendben lenni és hódolni Isten végtelen nagy türelme és kegyelme előtt! Ez az a fajta fogékonyság, amiből az lesz, hogy valaki egyszer csak tényleg befogadja Jézust a szívébe és azt tapasztalja, hogy onnantól kezdve ő már valóban Krisztusban van, és Krisztus is őbenne.
Amikor így eljön a kegyelem, akkor az ember igenje is kell hozzá. Ez a következő lépés, mert a befogadás csak az első mozzanat, és ha nincs folytatása, akkor minden félbe marad. Vannak lelkesedő emberek, akik, amikor hallják az igét, mindjárt örömmel fogadják azt, de nincs bennük gyökere, és az első komolyabb próbatétel végez vele, mint a nap heve a gyökér nélküli növénnyel. A befogadás az első fellángolás, de ezt odaszánásnak kell követni, különben ellobban, mint a szalmaláng. Ránk cigányokra különösen is jellemző, hogy fellelkesülünk, aztán másnap mást gondolunk és nincs folytatás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése